Bevillanások

Gondolkodásba ejtett a semmi,
Mert mikor nincs semmin gondolkozni,
Inkább elmélkedj arról, mint hogy jöjjenek az emlékek.
Ezek nem szép képek,
emlékképek,
De legalább épek.
És idővel szépek.
Addig csak tények,
amik néha elősettengednek a rég elfeledett fiók sarkából,
És aztán nem enged markából,
Ha fáj, ha nem.
Kegyetlenül késztet
És a végén már csak vész tett,
Hogy hagyod a francba az egészet.
Addig meg hol jó, hol lélekszúró érzés tölt el.
Szimplán csak jópár dolog, ami sose dőlt el.
Kegyetlen páros.
És tudom hogy káros,
Mert a múlton nem kell rágódni.
Hacsaknem, be kell Vágódni
Egy jó kis sztorival.
Még akkor is, ha az már lerágott csont.
Bár az a hitelén semmit sem ront,
Mivel alapvetően hiteltelen.
De Én tudom, hogy a boldog sztorik mindig sarkítva vannak
És aki elhiszi, rabja annak
Aki meg meséli:
Jönnek az emlékek.
Villannak a képek
Amik még épek
Majd idővel szépek
De addig csak tények
Settenkedő lények.
Amik rád találnak egy átaludni való éjjelen,
Vagy mikor már untat a jelen.
Emlékszel még mikor...
Pedig már rég elmúlt a "mi" kor.
Oh bárcsak megint...
Aztán a tanulság újra megint.
Feledhetetlen volt az a...
Hétvége? Hogy vágytam haza...
Összebújni az üres, sarkított, hiteltelen, megszépült, ép emlékeimmel.