Redőny


Afrikai gyarmatok 19-20. század:
Megerőszakolt világ.
~
Weekend űrhajó
~
Megkímélnélek a kotyogós kávéfőző rozsdás ízétől.
~
"Én jó vagyok matekból,
Csak mindig kerekítek!"
~
"De hátha csak incselkedik vele? Hátha az akácfa virága a kacsintása...Mindenkire hullatja, de olyan magasan nyílik, hogy nem lehet ágat szakítani róla..."
(Mikszáth)
~
Hova tekintsek, ha rám tekintesz?
~
Ízetlen ízek,
És
Én csak nézek,
Ahogy eszel.
~
Kint Quimby szól,
Én meg fekszem a redőnyt nézve.
Ez valami új.
Utálom a redőnyöket.
A lámpán még nincs búra, csak szórná a fényt teljes valójában.
De most halk.
Ezt is valahogy orvosolni kell.
Köhögtem.
"Nem vagy egyedül, senki se menekül!"
Enyhítő gondolatok jönnek, kopognak, dörömbölnek.
Redőnyt húznának a gondok elé.
Gondolj rám!
Befordulok picit a világtól a fehér fal felé.
"Mire már azt hittük, hogy végre megérkeztünk, jön egy újabb kanyar."
Fényt szeretnék, és sikereket.
Bár ki tudja mit rejt a redőnytúli világ.
Ha felhúzom, azzal elkezdem a napot.
"Toporog a tehetetlen nem szeretem."
Apu kint csörömpöl,
Az én szemem pedig nem a fényhez akar hozzászokni, hanem ahhoz, ami meggátolja, hogy hozzászokjon a fényhez.
" Mekkora métely, mekkora hatalom,
Annyira mar meg amennyire akarom."










Megjegyzések