Taraxacum officinale


Sosem akartam pitypang lenni,
Amit el kell fújni,
Mert ha nem teszed,
Megteszi a szél helyetted.

- Temesd párnába a gondolataid. - kértem anyut, miközben álmában még motyogott valamit. Most úgy szeretném nézni, ahogy ő csodált mikor kicsi voltam.

Ez már félig tökéletes.

Amikor megakarod, védeni, óvni.
De nem teszed, nem félt.
Mert csak úgy vagyok.
Nem mint kincs, csak ideig-óráig.

...és hányszor görnyedtem felé, a völgyet járt érzéssel, hogy "MOST LEÍROM!".
Ilyenkor újra vágyom a papír megsemmisíthetőségére. És veszem, és tapintom a tollat, és most leírom:
Könnyeden fogtam neki, mit sem érő szavakkal. Hétköznapi tollal, papírral.
A szavak vonala kereste, mit jelent itt az észak, a dél, a kelet és megnyugodtam néha, hogy ismerős ez nekem.

Pénteken a zuhany alatt: Becsukom a szemem. 2 pillanatnyi magány. Senki sincs a fejekben. Csak egy busz hajt el, 15-ös számmal az elején. Olyan igazi régi, fejet fájdítóan nyikorgó busz. Felszállok rá, és élvezem, ahogy haza nyikorog. Minden egyes zökkenését, és kilátását.
Sokszor látott kilátását. Fejből tudott kilátását. Haza sietek a miattam is kikopott utcákon. Csukott szemmel, üres fejjel, haza.
"A félegyházinál lefordulsz, az első utcán balra, aztán ugyanez, és a következő egy u-alakú utca, aminek a második sarkán van jobbról egy sárga sarokház." Az a miénk. Az enyém és a dolgoké, amik ott történtek. A házunk mindig felismer, messziről hívogatóan rámsárgul, és intek, hogy már sietek. A kerítéshez érve ott ül kutyám. Nem illik a képbe, fekete fehér foltjai most is nemet mondanak a környezet színeire. Ül méltóágteljesen, magasan a lépcsőn, mint mikor elmegyek, és fel megy, mert már csak onnan lát. Lesiet csaholva. Ugrik a kerítésre, mert ha nem lenne ott, rám ugrana. Belépek, odaadom magam annak a kutya-örömnek. Aztán felsietek a lépcsőn, kattan a zár, nehézkes, akkor is az volt, mikor megkaptam az első kulcsom. Köszönök hangosan minden itt élő gondolatnak. Anyukám aggódó-kedves hangja csendül vissza, valahonnan a konyhából. Öcsém szalad elő. "Virág, hol voltál, olyan szomorú voltam!"
Pénteken a zuhany alatt én őszintén zokogtam. Honvágy, zokogás. Félni e szótól nekem olyan 10 kilométer távolságnyi félelem volt, mint Heténytől Kecskemét.


Megjegyzések