Ház, Limó és én.

Most, hogy nincs férfi a háznál, a női félelem lakattal helyettesíti a biztonság hűlt helyét.
~
- És van valaki otthon?
- Csak a ház, Limó és én.
Milyen jó, ahogy körül ölel hideg falaival. A meleg 30 fokos idő, hátul kivágott pólót kényszerített rám, így mikor teljes nyugalommal hátradőlök, a szokatlan hideg miatt visszahükölök.
'Csak a fal az', mondom magamban. 'Ez a fehér, drága, tégla.' Aztán lassan hozzászokom és ott nyugszom meg újra.
Csak a ház, Limó és én.
Limó errefelé nem mer jönni. Fél, hogy azonnal megfürdetjük, amint kellően közel merészkedik a fürdőszobához. Most kint pihen a homokozóban, önön formájára ásott, saját kialakítású, modern, homokvárszerű fekvőhelyén. Valójában az egyetlen helyen, ahol engedélyezett számára az ásás, amíg itthon van. Ilyen ez, ha kutya és a "V"irágok megbarátkoznak. Elnyúlt pamacsként fekszik kint, ami nekem csak annyit jelent, hogy koszos lesz a frissen mosott bundája. Ő az egyetlen, aki nem néz furán, mikor a háztól külön elköszönök.
Hisz sokat köszönhetek neki, hiába ház, hiába nem jön velem sehova. Bár a nem jövetele épp annyira okoz fájdalmat, mint örömet, mikor mindig ugyan ott találom, mikor haza térek. Egy centivel sem odébb. Valaki a szavát tartja, valaki meg a helyét. Ilyen fajta a mi házunk, ilyen hely-tartó. Azért sem haragszik meg, ha Limó néha-néha beszalad napbarnított illattal, sáros tappanccsal, álmos kölyökfejjel egy rongyszőnyegen megpihenni. Azért sem haragszik meg, ha nem mondom meg mikor jövök, mégis hetekig nem látjuk egymást, aztán hazatérek balaton ízű illattal, viharverte cipőkben, őszinte álmos arccal a rég nem látott szobámba, ami rég nem látott rendet. 
Újra a ház, Limó és én.

~
Minden ember ugyan arra vágyik.
~
Nem az összkép a lényeg, hanem a jelentés.
~
LEVÉL NEKED (1.)

Kedves Kedves!

Akármennyire is átlát rajtam, a válasz arra, hogy hogy vagyok, változatlanul az: Minden szuper. Könnyebb ezt mondani, még a végén, ha őszintén válaszolnék elveszteném a számomra bevallatlanul is igen fontos figyelmét. 
Persze, majd egyszer viszonzom, esetleg.
Ma többször eszembe jutott. Maga meg a szavai, azok a szürkék. 
Szürkék lettek, azok az olyannyira szeretett színes, várva várt szavai. Ritkán sokat kapott közös pillanatai. Nem féltettem én akkor még senkit sem ezektől a szavaktól.
De a jelen nem jelenik meg azonnal előttünk teljesen. Én meg nem szívesen rombolnám le a rólam alkotott mítoszait, így hát arra kérem, ne búsuljon, 
még ha szavai szürkék is számomra.
Ha lesz is színes bármelyik pont vagy vessző, keresem. 
Addig is had maradjon füstbe ment terv.

Üdvözlettel, 

Ezerszer.
~
Had féljek kicsit tőled,
Ha vágynom sem szabad.
~
"...és mikor nem vették meg a festményét, így mutatott fityiszt az akkori nagyoknak."

~
Rám sem nézhetsz!
~
Olyan mint egy kifestő,
Hálás színe lesz a fűnek
A víztől.
- locsolás.






Megjegyzések