Budapest, te vagy az?

Fotológus

~

Fekete lány

Fekszik a

Zöld fűben

~

A tapasztalat nekem az maga a konfort zóna.

~

A függönyök illatáról mindig nagymamám jut eszembe, meg a fő utca napsugarinak gyermeki meglesése az ablakban.

~

... És most visszavonulok egy felhőtlen városba.

Üdvözlöm a minimalista eget,

közben vágyom a mezőkre,

ahol a nyárfák teteje felhőfoltos,

ahol kerítéslécként takarják ki a naplementét az utcák,

ahonnan felszöktek velem a hetényi bógáncsok.

~

A sör vaginája, az a hely ahova csak akkor csikkezheztsz, ha elfogyott.

Mondta majd elkísérte hamus sörét a kukához.

~

Sör súlya,

A fejemben,

S ujja,

Az kezemben

Lenne.

Őszinte Mondatok,

Bennem maradtok

Legközelebb,

Mint a

Sör súlya,

A fejemben?

~

Nincs jobb egy random tömegközlekedésnél

~

Hidegen túl is kirázott a hideg

~

Fej magasságban van a plafon.

~

Rozsdás víztorony!

Vagy Te!

Nem! Te!

Nem! Te vagy az!

(Elgondolkozik, lesüti a szemét)

Na jó, talán most tényleg picit az voltam.

Köszönöm.

Ne haragudj.

Nem fogok rád haragudni.

~

Köztünk fülledt viszony van, nem pedig meleg.

~

Le kell szokni a D-vitaminról.

~

A sok beszélgetést kettétörő kecskeméti harangjáték szép lett számomra...

Még hogy nem változtam semmit.

~

És ott hagy egyedül az otthoni kocsink, ebben a kietlen sok irányú városban.

Magával rántja a maradék biztonságérzetem is, és végighorzsolja az autópályán, aminek a kilátása az ünnepi Pest-látogatások kezdetét jelentette.

Bevondulok virág alakú szobámba, összekucorodom emlékeimmel, és elképzelem a hazautakat. Mindet. Egyesével. Csepp. Csepp. Csepp.

~

Egy utcával sétálok.

Megkérdeztem milyen napja van.

Még nem ismerjük igazán egymást.

Ő nem tud felismerni lépéseim puhaságáról vagy hosszáról, én sem őt kanyarjairól vagy bukkanóiról.

"Utca, nem haragszol, ha én tele foglak tölteni téged mindenféle emlékekkel?"

"Ennél szebbet még egy ember sem közölt kérdezve tőlem..."

~

A kontinuitás érdekében egy doboz tészta a reggeli-ebédem-vacsorám.

~

Amíg az alagút kiláthatatlan kockázása létezik, addig a te végszavad lesz a legszebb.

~

Az utcánkban már jártak a lámpák, pislákolták a színeket a sárgán kívül.

~

Budapest befogadott magába.

~

Tegnap megláttam egy Kecskemét formájú víztornyot, és olyan honvágyam lett, hogy zsepit kellett kérnem egy Budapest alakú idegentől.

~

Volt egy hely,

Kilátaással,

Válaszokkal,

Levelekkel,

Kiáltással,

Káoszokkal,

Csöndekkel.

Van egy hely.

Van egy hely.

Volt egy ház,

Emberekkel,

Napsütéssel.

Emlékekkel

Van egy ház,

Sok hellyel.

~

Anyám hangján megszólaló szobám először csak kérlel, majd könyörög a rendrakásért...

~

Minden reggel van egy hídnyi idő, amit Budapestnek szentelek.

Cserébe Budapest ébresztette gondolatokon kapom magam.

~

Rendet raktam, kimostam 2 adag akármit, találtam az udvaron egy trambulint és szép őszi leveleket gyűjtöttem, meg boldoggá tett egy  belém gabalyodott őszi világjáró kis pók, illetve költöttem egy "indokolatlanul" kis dalt az idei őszről.

Mind ez csak azért történt, mert nincs kedvem.

~

Illanás!
~

Kedves kedves!

Ma láttam önt...

Attól félek, hogy maga ért a szóból. Félelmem eredete inkább egy elásatlan mag gondolatának gyökértelen fürge bevillanása majd elillanása.

Talán ha maga meg is érti azt a 3 betűs szót, az én puha tapintású lelkemmel kell megértetnem, nehéz vagyok én ahhoz, hogy elbírjon bármelyik felajánlott papírhajó. De ha egyszer könnyű leszek, szaladok, rohanok, suhanok magához, hogy lenyűgözzön szavaival, cikk-cakk gondolataival, fürtnyi mosolyaival, közelséget nem tűrő megdermedésével.

És tudja mi fáj?

Színtelen szavakat használni, mert magán kívül nem érti meg más.

Nem kérhetem, maradjon, várjon meg, 10 perc múlva jön a következő busz, maradjon még.

Apró dolgokon elmosolyodni, és együttérző fülekre sem találni.

Nem mondhatom, maga a legszerethetőbb alak az alaktalan világomban.

Nem csodálkozhatok azon, hogy maga is egy olyan magtalan gondolat gyökértelen függése, mint ami én volnék.

Nem érezhetem biztonságát, amit csak azzal ad, hogy tudom, megértene, még ha nem is beszélünk efféle dolgokról. 

Hisz kikérdezné meg, hogy hogy hívják az "indokolatlanul" nagy utcát ha nem én?

Nem, nem, nem.

Nemet mondtam.

~

Vajon veled is jól esnek a szavak?
(belső sóhaj)
Veled sem...

~

Honnan tudom hogy otthon vagyok?

Még a busz párás üvege mögül is felismerem pontosan a házakat, és hogy milyen hangulat fogságában sétáltam el valaha előttük.

~

Olyan időben jöttem haza a szem becsukós utcámon, amikor a víznek is nehezére esik eldönteni, hogy megfagyjon e vagy maradjon szabad.

~

Az eddigi idő, az a kellemes, édes, sárga faleveles, minden porcikájában D-vitaminos ősz.

~