Búcsú sok mindentől
Búcsú a háztól/
20 nap.
20 nap, és valamiért csak ennyit hagytak belőled, mikor megtudtam másokat fogsz körül venni. Belőlem kifogyott az empátia, ahhoz, hogy zugaidba mást képzeljek. Más asztalt, más konyhaszekrényt, esetleg más színeket. Belőlem kifogyott a biztonság ahhoz, hogy zugaidból átszokjam magam más bázisra. Amúgy is sok minden lengte körül elvesztésed, pedig ezt az elköszönést mindig is úgy képzeltem el, hogy igazán felnőtt vagyok. Ilyen nagy. Tudod, mikor már semmitől sem félsz. Mert hiába fáj bevallani, de lelkemet azért vittem haza beléd, mert te sok mindent tároltál nekem, amit én rosszabb napokon már nem bírtam el. Olyan gyermek-emlékeket, amikről azt hiszi a felnőtt, ha kilátástalan, hogy sose volt.
10 nap.
10 nap, és nem tudom lesz-e még időm összepakolni azt, amit nem lehet. Álmatlan éjszakákat okoztál te ház, és mérges vagyok, hogy nem jössz velem. Mérges vagyok, hogy fogyatékosságod ez a mozgástalanság, meg hogy festék fedi majd foltjaid, és más rajzol rád újakat.
Szét szedtem a szobám.
Benne volt sok én. Sok tagadás, sok őszinte boldogság, sok fantázia, megvalósítatlan fantáziák.
Leszedtem minden jelképét annak, hogy valaha itt törtem a fejem dolgokon, hogy valósítottam meg aznapi önmagam, harcoltam meg néha autonómiám, és utolsónap alávetettem magam az üres fehér falaknak Limóval. Belegondoltam abban, mi lenne, ha beívódnék abba a parkettába, amit 15 évesen választottam, magamnak, nem másnak.
Elköszöntem a szobámtól, amiben a titulus előtt édesapám betegeskedett, a nappalitól, ahol akkor aludtam ha féltem, a konyhától, ami kívűlről fújja, hogy kell az ideális kakaót elkészíteni egy Virágnak, a nappali és a szobám között lévő nagy tértől, ahol kicsikét sokat pörögtem, hogy elszédüljek, a mosdótól, ahol akaratom ellenére tudtam meg milyen névnap van aznap, a fürdőszobától, ahol kénytelen voltam szembesülni nap mint nap gyermek, majd női testem vonalaival, a garázstól, ahol a nap néha nagyon nagy levegővel indult, a kerttől ahol rájöttem milyen bogárnak lenni, a terasztól, ahol kint se voltam, de bent se, de legalább inkább kint.
Már egy ideje kérleltem magam, hogy visszatérjek, de most megtörtént.
Odarohannék megérinteni falad, de bunkóságnak tartanám. És szemlélem kívűlről ablakaid, amik megengedik, hogy lássam a helyeket, ahol tudom mi történt.
- Ha arra járunk megnézhetjük hol laktam, mikor kicsi voltam.
- Oké, elkanyarodhatunk oda. - mosolygott rám, szimplán csak azért, mert tudja mennyit jelent ez nekem.
Leparkoltunk a hajdani Félegyházi pékségnél, aminek a helyét már egy elektronikai cég váltotta fel, aztán be nem állt szájjal, megközelítettük.
- Huh, itt nagyon sok minden történt - mondtam a jól bevált mondatot - de sajnos már csak a hangulatára emlékszem. - mondtam édesapám jól bevált mondatát, amit hasonló helyzetben alkalmazott, mikor meglátogattuk gyermekkori lelőhelyét.
- Milyen hangulata volt?
- Huh, hát ilyen lehetőséggel teli. Bármit találtunk ki, vagy megvalósítottuk, vagy nem. Ez volt a legjobb az egészben, hogy nem volt semmi kényszer.
~
Búcsú a szülői pátosztól/
Ez egy forma.
Pro forma anya.
Pro forma apa.
Bennem van az is, ami te vagy, de én ezt a magam érdekében jobb szeretem letagadni.
Mióta rájöttem arra, mióta nem vagy,
Azóta gyermek voltam folyamatosan fogy.
Belédfogyott, és megtanultam tőled, hogy fogyhat el másokban.
És mikor elfogyok, nincs kihez szaladni, kifogyni. Rég eljátszottad már szép szereped. Én fogom a te kezed. Te nem csak értem, de másért sem szerettél volna felnőni, és csak most szembesülök én is azzal, látszat felnőttségem hol gyermek.
Szóval, voltam én már egyedül,
És ott ahol épp kegyed ül,
Az nem egy karnyújtásnyi távolság.
Hol sokkal több, hol sokkal kevesebb.
Erre kérsz te engem.
Hogy szakadjak ketté, és hidaljam át azt, amit még te sem tudsz.
Ezt úgy csomagold, ahogy szeretnéd, majd azza kérsz ne bontsam ki, az úgy már nem hatásos.
Olyan felnőttnek nézel, aki nem akarok lenni, és csodálkozol, ha nem akarok lenni.
Veled.
Veled az élet ezen a húron pendül, és a te zenéd szól az én nevem alatt.
Bocsásd meg, ha szétszórt vagyok, hiszen te megtanítottál arra, hogyan legyek...
Azt kell mondjam, sok mindent nem tettél meg, hogy olyanná formálódjak amilyen vagyok.
A önbizalmam talán nem is tőled örököltem.
Talán én inspiráltalak téged is.
És ha majd egyszer felnősz, és olyan ügyes és nagy leszel mint én, akkor majd beszélhetünk.
Majd ha 60 éves leszel, megérted.
Kérlek mondd el, melyik gyerek vágyik erre a táncra, ilyen románcra. Nézd meg az anyát, vedd el a lányát. Nézd meg az apját, hozd hozományát. Mondd el, és leszek az, hátha úgy könnyebb.
Jöttem, láttam, győztem, és mégis én lettem kevesebb.
Jöttem, láttam, győztem, és mégis én lettem kevesebb.
De azért jövök, látok, győzök, és hátha egyszer több leszek.
De azért, jövök, látok, győzök, és hátha egyszer lesz egy...
~
Mindent el lehet felejteni,
Elfeledni, gyermek vagyok.
Itt állok előtted, s arra kérsz,
Ne féljek, mint a nagyok.
Lepedőbe bújtatott őrláng maradok.
Ha Bízni benned nem megszokás,
Belenyugvás, zuhanás,
Akkor meddig költözzek beléd,
Mit jelent a rohanás?
Lepedőbe bújtatott őrláng, ha vagyok.
Ha egyszer kiolt egy nagyobb fény,
S vaksággal tölt majd el,
Ha gyermeki lángom hasonló lény,
Akarsz-e látni, vagy ő tart el?
Lepedőbe bújtatott őrláng maradok.
Maradok, Maradok, benned maradok,
Lepedőbe bújtatott őrláng maradok.
Ha vagyok, ha vagyok, benned ha vagyok,
Vetsd le lepedőd, őrláng maradok.
~
Lesz ez még így se.
~
Megjegyzések
Megjegyzés küldése